FÜLEP LAJOS DÍJ

DÁVID FERENC

Dávid Ferenc művészettörténész immár három és fél évtizedet meghaladó munkásságának csak kisebb részét alkotják nyomtatott közleményei. Viszont vaskos kéziratköteteket töltenének meg a hivatalos műemléki tervdokumentációkhoz és kutatási jelentésekhez készült szövegek, s ugyanennyit az élőszóban kifejtett érvelések, viták és tanítások.

Pályájának kezdetétől életeleme a műemlékkutatás; az épületek történeti forrásokként értelmező falkutatás. A történelem rétegeibe ugyanúgy képes behatolni a vakolatokat leverő kőműveskalapáccsal, mint a levéltári adatok megszólaltatásával. Hosszú évekig Sopronban gyakorolta ezt a mesterséget - eredményéről tanúskodik a város sok helyreállított lakóháza, alig felismerhető maradványaiból visszanyert zsinagógája. Módszere az egykori Országos Műemléki Felügyelőségen iskolát teremtett; fiatalok egész sorát ismertette meg vele. Utóbb, a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Intézetébe kerülve is ragaszkodik az épületkutatáshoz, és egyre inkább a történeti épületek eredeti állapotának visszanyerése foglalkoztatja. Szinte minden jelentős vállalkozáson ott a keze nyoma; alighanem a legismertebb az egykori Parisiana homlokzatrekonstrukciója, a legnagyobb szabású a gödöllői kastély. Meghatározó a munkája az Akadémia palotájának most záruló helyreállításában is. Amit a cserépkályhákról még tudni lehet, az ő gyűjtése tartalmazza. Irigylésre méltóan teljes történelmi perspektívájának kulcsa stiláris abszolút hallása s az emlék feltétlen tisztelete.

BALÁZS ATTILA

Balázs Attila író, műfordító, szerkesztő (Új Symposion, Ex Symposion, Újvidéki Ráció). 1991-ben Budapestre települt, és a Magyar Rádió irodalmi osztályának munkatársa. Első kötete, az 1979-ben Újvidéken megjelent Cuniculus című regénye az új magyar próza kezdeményező alkotásai közé sorolható, amelyben a megmerevedett epikai formákat felforgató elbeszélésmód, az abszurd-groteszk írói világlátás invenciózus nyelvi fantáziával és humorral párosul. Későbbi munkáiban is a hetvenes-nyolcvanas évek posztmodern epikájának poétikai sajátosságait ötvözi a közép-európai nyelvi és történelmi tapasztalatokkal. Fontosabb kötetei: Szerelem, szerelem (kisregény, 1985.), Szemelvények a Féderes Manó emlékirataiból (regény, 1986.), Én már nem utazom Argentínába (elbeszélések, 1995.), Király album (novellák, 1998).

BODOR BÉLA

Bodor Béla költő, író, kritikus, szerkesztő. Verseskötetei mellett (Dallamos fekvésváltó gyakorlatok, 1989., A nevek születése, 1997.) 1985 óta megjelennek drámái, esszéi, tanulmányai és kritikái is. 1991-től az Élet és Irodalom kritikai rovatának rendszeres szerzője volt, 1995-96 között a könyv-rovat szerkesztőjeként dolgozott. Kritikai munkássága felöleli a kortárs magyar irodalom egészét.

BORBÉLY SZILÁRD

Az 1993-as év feltűnő költészeti eseménye volt, amikor Borbély Szilárdot mintegy a vállán hozta be az irodalom színpadára Nádas Péter vezényletével Mészöly Miklós, Orbán Ottó, Esterházy és Balassa Péter. Amit letettek az Alföldben az olvasó elé, a Hosszú nap el rászolgált és rá is szorult az étvágygerjesztésre. Mert irdatlan falat. Véghetetlennek tetsző jambikus motolla, szavakat szabdal, mondattörmelékeket torlaszt, variál, visszatérít - mintha körhintára szerelt festményt kellene néznünk és magunkban összeraknunk. Ugyanez a mágikus szerepű jambus hallatszik a következő kötetből, de kisebb adagokban kiporciózva - fölszippantja a megszokott dolgokat jelölő szavakat, lebegteti, összegyűri, kisimítja őket. Mintha lajstromba akarná venni minden észleletét a világról, de hogy ki, az maga is játékosan lebegtetett kérdés. A megjelenendő új Borbély Szilárd kötetben a jambus makacs dallama kialszik. Nagy csend támad, mint egy hajnali bálteremben, és a dolgok új fényben és új figyelemben mutatkoznak.

FODOR ÁKOS

Költő aligha lehet távolabb az irodalmi élettől, mint Fodor Ákos. Sokkalta finnyásabb lélek annál. A költészetnek az a fajtája, amit művel, ugyancsak meglehetősen távol áll az irodalom mifelénk szokásos gyakorlatától. Kedvenc műfaja, a japán gyökerű haiku nem műélvezetet kínál, nem a forma érzéki örömét, hanem a találkozás lehetőségét nyújtja - erőfeszítést, alkotó részvételt követel az olvasótól, de cserébe erőt is ad. Fodor Ákos szavaival: 'A haiku kettőt tesz költővé, amint a szerelem kettőt, szeretővé. ?Aszketikus forma, próteuszi műfaj, eleven mentalitás; időt, teret inkább teremt, mint fogyaszt.' Mások is próbálták meghonosítani magyarul, de senki olyan sikerrel, mint Fodor Ákos.

JÁSZ ATTILA

Jász Attila költő, esszéíró, szerkesztő. Versesköteteiben egy manapság szokatlanul elmélyült, egyszerre érzéki és gondolati költészet csírái bontakoznak ki (Daidaloszi napló, 1992., Jelzések könyve, 1997., Miért Szicília, 1998.). Esszéiben, kritikáiban a költészet mellett a bölcselet kérdései iránt is élénken érdeklődik, több filozófiai és irodalmi antológia szerkesztője. 1993 óta a tatabányai Új Forrás szerkesztőjeként dolgozik, jelentős szerepe van a lap megújításában.

KÁLMÁN C. GYÖRGY

Kálmán C. György a magyar kultúrában egy kevesek által művelt és méltányolt diszciplínával, az irodalomelmélettel foglalkozó tudós. Elméleti tanulmányait széleskörű tájékozottság, alapos tárgyismeret és éles elméjű kérdésfeltevések jellemzik. A beszédaktus-elméletről írott könyve olyan értelmezőről tanúskodik, aki nem csupán a külföldi teoretikusok eredményeinek összegző bemutatására vállalkozik, hanem képes azok kérdéseinek továbbgondolására is. Az elmúlt években rendszeresen megjelenő bírálatainak, recenzióinak erénye az elméleti igényesség, az invenciózus szövegelemzés és a bátor, függetlenségre törekvő kritikai beállítódás, amely nem nélkülözi a humort és az (ön)iróniát sem. Legújabb kötete: Te rongyos (elm)élet (1998.).

KÉKESI KUN ÁRPÁD

Az új kritikusnemzedék egyik legfelkészültebb értelmezője, aki drámairodalommal és színházzal egyaránt foglalkozik - ez önmagában is figyelemreméltó választás a magyar kultúrában. A Tükörképek lázadása (1998.) című kötet tanulmányai és a folyóiratokban megjelent kritikai írásai komoly és merész kihívást jelentenek a kortárs színházi gondolkodásban. Elsősorban azért, mert a szerző kérdésfeltevései a drámai szöveg és a színház rögzült formáinak, értelmezői stratégiáinak felülvizsgálatára irányulnak. Bírálatainak, elemzéseinek elméleti tájékozottsága, világos érvelésmódja, valamint polémikus írásainak higgadt hangvétele arról a szellemi törekvésről is árulkodik, hogyan lehet megújítani a színházról és a drámáról való beszédet.

KUN ÁRPÁD

Kun Árpád költő, prózaíró, kritikus és műfordító. Ez állhatna róla a lexikonban, de pontosabbak vagyunk, ha azt mondjuk: költő, aki prózában is megnyilatkozik, ír kritikát és fordít - mindez költőtől korántsem szokatlan. 'Az ÉPGÉP kéményéből téglák hullanak a körtefa alá' - olvasható egyik versében, és már ebből is tudni lehet, hogy Sopronban született, mint Rakovszky Zsuzsa. 'Egy úr biciklizik át másnap az Erzsébet kerten, bepólyált fejű farkaskutya lohol utána' - így folytatódik a vers: puszta tényekkel, mégis az igézet jegyében. Az igézetes tények máskor szürrealisztikus mitológiává alakulnak át verseiben, de mindig megmaradnak a saját élete tényeinek, egy Sopron-Kolozsvár-Párizs tengely mentén. Cinikusan hangzik, de sajnos a költészetben gyakran így van: már csak egy kiadós magánéleti válság hiányzott, hogy ez a költő végleg magára találjon. Újabb verseinek gyűjteménye a Medárdus énekel a tavalyi év egyik legfigyelemreméltóbb kötete.

MESTERHÁZI MÓNIKA

A jó költő nem okvetlenül rokonszenves költő. Mesterházi Mónika az. Szenvelgés, nagyzolás, feltűnni vágyás mélységesen idegen tőle. Alighanem viszolyog a végletektől. Verseinek távlata ellentéte a romantikusnak. Hasonlatai, metaforái a nagy dolgokat személyesen otthonossá kicsinyítik. Nála a köd úgy terjeng, mint tej a teában, az este úgy csukódik rá a napra, mint a bőrönd fedele az üggyel-bajjal visszacsomagolt úti holmikra. De a kicsinyítés mégsem a jó szó erre. Félrevezető. Sőt, az otthonosság is. Mesterházi Mónika a jelentéktelennek tetszőben is a jelentést firtatja, általában elégedetlenül - és mindenekelőtt önmagával elégedetlen. De nem önmarcangoló. Irónia és komolyság természetes egyensúlyban van nála. Szóval, rokonszenves költő. És persze jó.

RÁCZ PÉTER

Rácz Péter költő, esszéista, műfordító. Egyik szervezője volt a Lélegzet-körnek, szerkesztője a két Lélegzet-antológiának (1985., 1987.), melyek közül a második az első magánkiadású antológia volt Magyarországon. 1986-tól egyik alapítója és fő szervezője volt az Örley-körnek. Verseskötetei (Szemtől szembe ültetés, 1984., A hajósok megérkeznek, 1988., Önarc, 1977.) mellett számos fordításkötete jelent meg (pl. Kierkegaard művei, Karl Krolow, Martin Buber). Létrehozója és szervezője a balatonfüredi Magyar Fordítóháznak, amely 1988. januárjában nyitotta meg kapuit, és jelentős mértékben hozzájárul a magyar irodalom külföldi megismertetéséhez.

Reményi József Tamás kritikus, szerkesztő. A legendás régi Mozgó Világ szerkesztője, majd főszerkesztője volt 1979-1983 között. (Korábban a Kritika, majd 1984-től a Filmvilág szerkesztője.) 1989-91 között a régi Magyar Napló főszerkesztő-helyettese, majd főszerkesztője volt. Az irodalmi, szellemi értékek következetes képviselete jellemezte mindkét nagy jelentőségű szerkesztői tevékenységét. Nem tehetségének, hozzáértésének hiánya, hanem a tisztessége és a következetessége volt az oka annak, hogy abba kellett hagynia mindkét sokat ígérő vállalkozását. Tarján Tamással közösen írt öt paródiakötetet a kortárs magyar irodalomról. A Tarjánnal írt műelemzés-kötetekben pedig, melyek sora most kezdődött, a magyar irodalom tanításához szeretnének hozzájárulni. Kritikáiban Reményi elsősorban nemzedékének alkotásait elemzi, különös tekintettel Hajnóczy Péterre és Sziveri Jánosra (Sinistrától Ibusárig, 1988.)

TÁBOR ESZTER

Tábor Eszter zárkózott költő. A verseibe zárkózik, amelyeket nehezen és ritkán ad ki a kezéből, bizonyára alapos gonddal és sokat dolgozik rajtuk. Két vékony kötete jelent meg, A Meteorológiai Intézet jelentése 1984-ben, és éppen tíz évre rá a Külön óra. Egyik kritikusa a misztikus költészet kései, töredékes változatának érzékelte költészetét. Akár azért, mert természetüknél fogva nehezen megosztható misztikus élményeket fogalmaz meg, akár azért, mert nyelvi és poétikai beidegződésektől, közhelyektől viszolyogva hermetikus tömörségre törekszik, versei kivételes figyelmet és erőfeszítést igényelnek az olvasótól.

TÓTH KRISZTINA

Tóth Krisztina verseiben semmi sincs a rendes helyén. Az első pillantásra pontosan körülrajzolt tárgyak az álom, a hallucináció közegében alakot váltanak, jelentéssel telítődnek. A vers elemeinek többnyire laza, kötetlen lebegése, a versszöveg természetes homálya mögött mindig valami életbevágóan fontosat érzünk. Ez adja egyébként többnyire sokszólamú, mégis dalszerű versei súlyát.

UTASSY JÓZSEF

Még hosszú költeményeiben, nagyobb, akár kötetnyi kompozícióiban is mindig van valami dalszerű. De kivételes dalköltő: tudja, hogy lehet dünnyögve, dúdolva az élet legfontosabb dolgairól beszélni. Lírája már jó ideje tragikus hangoltságú lett. Veszteségekről, halálról, a tudat sötét bugyrairól tud erőlködés nélkül beszélni. De többnyire komor költészete legkeserűbb pillanataiban is a katarzist kínálja.

VISKY ANDRÁS

Visky András író, költő, esszéista, dramaturg, szerkesztő, 1990 óta a kolozsvári Állami Magyar Színház dramaturgja. Verseskötetei (Partraszállás, 1984., Fotóiskola haladóknak, 1988., Hóbagoly, 1992., Romániai magyar négykezesek - Tompa Gáborral, 1994., Elefánk, 1995., Goblen, 1998.) és tanulmánykötetei (Reggeli csendesség, 1995., Hamlet elindul, 1995.) a kortárs magyar irodalom fontos teljesítményei. Évekig szerkesztője volt a Korunk-nak. Esszéiben nem csak irodalomról, hanem teológiai és színházi kérdésekről is gyakran megnyilatkozik.

KONDOR ÁDÁM

Kondor Ádám zeneszerzői tevékenysége az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kap az új zene iránt érdeklődők részéről. Kompozíciós stílusa és habitusa meglepően individuális: kizárólag a zeneszerzéssel foglalkozik, ritka az a módszeresség és következetesség, amellyel szinte naplószerűen egymásba fonódó darabjait írja.

Serei Zsolt zeneszerző és karmester, két évtizede jelentékeny szereplője a zenei életnek. Zeneszerzői munkássága műfajilag igen sokrétű, hangja eltéveszthetetlenül egyéni, sajnálatos, hogy csak kevéssé ismert a szélesebb közönség körében. Most készülő (Örkény István szövegein alapuló) operája remélhetőleg ezen a téren is áttörést hoz a számára. Karmesterként számos mű bemutatója és magyarországi premierje fűződik a nevéhez, a Componensemble alapítójaként és vezetőjeként az új zene előadóinak élvonalába tartozik.

BÁNFALVI ANDRÁS

Az 1948-ban született ötvös iparművész (jelenleg a Magyar Iparművészeti Egyetem adjunktusa) 1981 óta állít ki. Sokoldalú, kivételes műgonddal dolgozó művész, akinek alkotásai szuverén gondolkodásmódot, eredetiséget sugároznak. Művei jeles magyar és külföldi galériákban jelentek meg, ám a korszerű és valóban igényes ékszerkészítés műfaji jellegéből, és a felhasznált nemes anyagok költséges voltából következik, hogy a művész inkább a kiállítóhelyek értő közönségét, mintsem a vásárlóképes közönséget tudta-tudja megnyerni műveivel. Markánsan, összetéveszthetetlenül egyedi ékszerei és az építészethez kötődő ötvöstárgyai mind-mind olyan egyedi műalkotások, amelyek a modernkori magyar iparművészet rangját, színvonalát emelik.

1942-ben született Pécsett. A hatvanas-hetvenes évek fordulóján állított ki először, elsősorban grafikákat Pécsett, Budapesten a Fényes Adolf teremben, a Bercsényi klubban, 1976-ban nemzetközi grafikai kiállításon szerepelt többek között Stockholmban és Krakkóban. Grafikáit a tiszta technikai-formai problémák mellett erős tematikus igény, irodalmi vonzódás jellemzi. A plasztika és a grafika összefüggéseinek keresésével párhuzamosan invenciókban gazdag, kirobbanóan ösztönös festővé válik. A kilencvenes évekre nagyméretű, sátorlapvászonra festett absztrakt képei egészen különös kolorista teljesítményt jelentenek. E művek egy része látható volt a Kiscelli Múzeum templomtermében az 1994-ben rendezett tárlatán, legújabban pedig 1998. novemberében a Ludwig Múzeumban.

Swierkiewicz Róbert azon túl, hogy kiváló grafikus, szobrász és festő, 1981 óta nemzetközi mail art művész, dekoratív expresszív, filozofikus tartalmú levelei bizonyára sok mail art gyűjtemény féltett kincsei.

Bár színháznál soha nem dolgozott, nagy érzéke van abszurd jellegű színpadi berendezés tervezésére, happeningjei, performance-ai kiállításainak megnyitóján kerülnek bemutatása.

Gondolkodásmódjára Közép-Európa és a Nyugat tudatos megismerése és vállalása mellett nagy hatással van a Kelet, mindenek előtt India világa és kultúrája, mellyel egy rövid tanulmányút alkalmával személyesen is megismerkedett.

Műveiből válogatást őriz a Kiscelli Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Szépművészeti Múzeum, Art Center Kyoto, Art Center Seoul, a krakkói Nemzeti Galéria, Musée d?Art Moderne Paris, Tokio Metropolitan Museum, Ludwig Múzeum és számos magángyűjtemény

PAÁL ISTVÁN DÍJ
_{(Stúdiószínházi díj)}
1998

A kaposvári Csíky Gergely Színház tagja. 1983-tól színész, majd segédrendező volt, 1985-ben rendezte meg azt a Bánk bán előadását, amely a klasszikusok újraértékelésének egyéni hangvételével, új szemléletével, formabontó színpadi megoldásaival kirobbanó szakmai és közönségsikert aratott.

Az eltelt közel másfél évtizedben számos jelentős előadást rendezett Kaposváron: többek között Shakespeare A tévedések vígjátéka, Schiller Ármány és szerelem, Miller Istenítélet (A salemi boszorkányok), Dürrenmatt A nagy Romulus, Csárdáskirálynő, Foster Tom Paine, Goldoni A kávéház. A Vígszínházban a Mágnás Miska című operett színreállítása fűződik a nevéhez, míg Nyíregyházán Jókai Mór Miltonjából készített kritikus díjjal is elismert produkciót. Legutóbbi munkája szintén Nyíregyházán A kaukázusi krétakör című Brecht-darab adaptációja volt. 1995-ben Jászai Mari Díjat kapott.

Mohácsi János egyaránt dolgozik nagyszínházban és stúdió térben, előadásaira a szöveg szuverén kezelése mellett a hatásos és erőteljes reteatralizálás jellemző. Rendezései aprólékosan kidolgozottak - ami az egyéni szerepek megformáltatásában éppen úgy tetten érhető, mint a tömegmozgatásban, a csoportos szerepek egyénítésében -, ugyanakkor hatásos képeket komponál, előadásai mindig látványos összművészeti produktumok. Nem csak és nem egyszerűen egy-egy produkciót létrehozó rendező, hanem jelentős közösségformáló és összetartó erejű színházi ember.

Mohácsi a fiatalnak tekinthető rendezői gárda egyik legerősebb tehetségű tagja, aki a konvenciók kérlelhetetlen és koncepciózus felülbírálásával, elmélyült munkájával és szuverén művészi gondolkodásmódjával egyedi rendezői arculatot alakított ki.

A mai magyar színház meghatározó egyénisége.

_{SZÉKELY ALADÁR DÍJ (Fotóművészeti díj)}
1998

SZILÁGYI LENKE

1984-ben még a fiatal alkotó egyéni látásmódját, 'szilágyilenkés' lezserségét, slendriánságát, a szubjektív pillanatok érvényes és mások által is élvezhető látvánnyá szervezését, valamint a képeiből áradó nonkonformizmust ellentétes érzelmekkel reagálta le mind a szakma, mind a kiállítását látogató közönség.

A merev (technikai hiányosságokat, dekomponáltságot, itt-ott életlenséget, laborálási pontatlanságokat felrovó) elutasítástól a lelkes azonosulásig terjedt a képei kapcsán megnyilvánuló érzelmi viszonyulás. Azok viszont, akik ezen túl tudtak kerülni, érezték, hogy egy nagyon érzékeny, egészen különleges látásmódú, senkihez le nem csatlakozó, szuverén alkotói egyéniséggel kerültek kapcsolatba.

Azóta eltelt másfél évtized. A meglévő sallangok nagyrészt lekoptak róla, az esetenként jelentkező csináltság, modorosság elmúlt, és ami maradt, az egy nagyon egységes szemléletű, következetesen a saját útját járó, annak stációit megmutató fotográfusi életmű. Szinte példa nélküli az ilyen következetes pálya, ahol megalkuvást nem ismerve, kompromisszumokat nem kötve, ezek minden nehézségét, hátulütőjét felvállalva éli Szilágyi Lenke az életét és csinálja képeit.

Ezért a fotográfusi díj első támogatottja ő. Részben mert megérdemli, részben mert meglehetősen nagy segítséget jelentene számára a további létben, munkában. S nem kis részben azért, mert a többiek, a kevésbé következetesek részére visszaigazolást jelenthet, hogy mégiscsak érdemes másnak lenni, nem beállni a sorba.