STUDIÓSZÍNHÁZI PRODUKCIÓK *  KÓDSZÁM:
469

Vissza a programok felsorolásához

Beküldési határidő: 1999. december 30-án lejárt

A pályázat célja:
Stúdió- vagy alternatív színházi produkciók támogatása. Az alapítvány nem finanszíroz színházakat vagy intézményeket. Jelen pályázati felhívás a 2000. augusztus 31-ig megvalósuló új produkciók támogatását célozza, valamint már bemutatott produkciók külföldi vendégszereplésének támogatására is lehet pályázni.

A pályázók köre:
A pályázaton olyan színházi alkotók és alkotócsoportok vehetnek részt, a társművészetek köréből is (tánc-, mozgás-, gyermek-, illetve bábszínházi produkciók), akik művészi elképzeléseiket stúdió vagy alternatív színházi formában és körülmények között tudják és akarják megvalósítani.

A program nem támogatja a kommersz típusú előadásokat, az előadóesteket és monodrámákat, performance-okat, utcaszínházi előadásokat, az oktatási céllal létrejött produkciókat valamint az amatőr együtteseket.

Rendezőnként, illetve alternatív együttesenként csak egy pályázatot lehet benyújtani.

Az elnyerhető maximális támogatás: pályázatonként 800.000 Ft

A támogatás módja:

A támogatást a Soros Alapítvány két részletben folyósítja: a támogatás első felét a pályázat eredményhirdetését követően, a második felét a mű ötödik bemutatása után.

A pályázatban foglaltakhoz képest minden jelentős eltérés - darabcsere, a rendező, főszereplők, főbb alkotótársak személyének megváltoztatása, a koncepció jellegének módosulása stb. esetében a Soros Alapítvány fenntartja a megítélt támogatás visszavonásának, csökkentésének, a következő évi pályázatból való kizárás jogát.

A pályázatokat elbíráló kuratórium tagjai a támogatott produkciók sorsát folyamatosan figyelemmel kísérik, a legkiemelkedőbb produkciókat beválogatják a 2000. őszén megrendezésre kerülő Soros Stúdiószínházi Napok programjába.

A pályázati döntésekről szóló értesítés várható határideje: 2000. március 15.

Vissza az oldal elejére