Középiskolai kollégiumok helyi közösségi programjának kiegészítő támogatása KÓDSZÁM:
7501

Vissza a programok felsorolásához

Beküldési határidő: 1999. január 25-én lejárt

A pályázat célja:
A középiskolai kollégiumok nyitottabbá tétele, olyan helyi szintű együttműködések megvalósulásának segítése, melyek eredményeként a kollégium a közösségi és szakmai élet központjává, valamint a helyi igények alapján, az oktatási, kulturális, idegenforgalmi élet egyik helyszínévé válik.

A pályázhattak:
Olyan, a helyi önkormányzattal, iskolával, illetve civil szervezettel együttműködő középiskolai kollégiumok adhatnak be pályázatot, amelyek vállalják, hogy a kollégiumot a közösségi élet centrumaként működtetik, szolgáltatásokat nyújtva, programokat szervezve elsősorban a diákoknak, de a vonzáskörükben élő, esetleg az oda látogató bármely korosztály számára is.

Pályázni lehetett a helyi önkormányzattal, iskolával, illetve civil szervezettel együttműködésben megvalósítandó, a fenti célokkal harmonizáló, maximum egy évre szóló programok megvalósításának kiegészítő támogatására (dologi, ill. személyi költségekre).

A pályázati döntésről szóló értesítés várható határideje: 1999. március 30.

Vissza az oldal elejére