A Tricks & Tracks hófehér dobozszínpadán érzékeink számára titkos rések vannak. E takarásokból, a láthatatlanságból lépnek-csusszannak-vetődnek elő a táncosok, majd variációik, többnyire magányos vonaglásaik után ismét felszívódnak a fal mögötti, másik világba. Ám nem lépnek ki a történetből, s ha ismét látjuk őket, tudni lehet, hogy csak folytatás ez, nem kezdet. De függőlegesen is megnyílik a tér: az égi szférából, az űrből kígyózik lefelé egy emberi lény. Nő. Bokájánál felfüggesztve ereszkedik, eresztetik lenti párjához. Két meztelen test, fordított állásban... A kettős nem egészen a földi gravitáció törvényei szerint formálódik, s ez csak erősíti azt az érzést, hogy a játéktér mintha a lélek birodalma lenne, mintha az esszenciális, s ezért megint nem egészen valóságos lét éteri mását idézné elénk. De hát épp ez a kérdés, hogy mi a valóság.

Frenák Pál jelenléte sokkoló, mert amit csinál, nem hagyja megnevezni magát. Nem sajátítható ki, nem másolható, olyan, akár egy vegytintával írt levél, alighogy elolvassuk, megsemmisülnek a betűk.
A reményről szól ez a halványuló üzenet, hogy az ember a kegyelmi pillanatokban kipárologhat a sárból, amiben a Teremtő leheleteként bennragadt, s a hirtelen támadt szabadságtól megrémülve visszatérhet oda. Testünk börtön, a szerelem nagy pillanatait kivéve ritkán képes követni a képzelet szárnyalásait.

Stark R. László -Magyar Hírlap