Logo.gif (28367 bytes)  STÚDIÓSZÍNHÁZI PRODUKCIÓK TÁMOGATÁSA *  KÓDSZÁM:
469

Vissza a programok felsorolásához

Beküldési határidő

   2002. október 4-én lejárt


A pályázat célja
A 2003 augusztus 31-ig megvalósuló, új stúdió- vagy alternatív színházi előadások támogatása.

A pályázók köre

A pályázaton olyan színházi alkotók és alkotócsoportok vehetnek részt, a társművészetek köréből is (tánc-, mozgás-, gyermek-, illetve bábszínházi produkciók), akik művészi elképzeléseiket stúdió vagy alternatív színházi formában és körülmények között tudják és akarják megvalósítani.

A program nem támogatja a vendégszerepléseket, a kommersz típusú előadásokat, az előadóesteket és monodrámákat, performance-okat, utcaszínházi előadásokat,  az oktatási céllal létrejött produkciókat valamint az amatőr együtteseket.

Rendezőnként, illetve alternatív együttesenként csak egy pályázatot lehet benyújtani.


A támogatás módja

A támogatást a Soros Alapítvány két részletben folyósítja: a támogatás első felét a pályázat eredményhirdetését követően, a második felét a mű ötödik bemutatása után.

A pályázatban foglaltakhoz képest minden jelentős eltérés - darabcsere, a rendező, főszereplők, főbb alkotótársak személyének megváltoztatása, a koncepció jellegének módosulása stb. esetében a Soros Alapítvány fenntartja a megítélt támogatás visszavonásának, csökkentésének, a következő évi pályázatból való kizárás jogát.

A pályázatokat elbíráló kuratórium tagjai a támogatott produkciók sorsát folyamatosan figyelemmel kísérik, a legkiemelkedőbb produkciókat beválogathatják a 2003 őszén megrendezésre kerülő Soros Stúdiószínházi Napok programjába.


Az elnyerhető maximális támogatás pályázatonként: 800.000 Ft

A pályázati döntésekről szóló értesítés várható ideje: 2002. december

Programvezető:   Arnold István mail.gif (1194 bytes)